Kenyér helyett

“Változtasd a köveket kenyerekké!” – 
Nem a sátán szól. Milliók zokogják. 
Egyetlen jajkiáltás a világ, 
Egyetlen kéztördelő mozdulat, 
Egyetlenegy roppant fenyegetés. 
A nyomorúság völgyei fölött 
A bosszúálló Isten hegyei 
Feltornyosulnak irgalmatlanul, 
Nem indulnak változni kenyerekké. 


 “Változtasd a köveket kenyerekké!” 
Hallom én is a rettentő igét, 
Mint végítélet, úgy zuhan reám, 
Szíven talál, mint kővé vált kenyér. 
Az életemet mostan kérik számon, 
Most köveznek kővé vált kenyerekkel. 
Megálljatok… nagyon bűnös vagyok, 
De talán mégsem úgy, mint hiszitek. 
Én nem vettem el senki kenyerét, 
Csak ép nem tudtam kenyeret keresni, 
Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból, 
Az Isten irgalmának hegyeit 
Bebolyongtam virágot szedegetve, 
Tudom, nem ér most falat kenyeret 
Az egész szárazvirág-gyüjtemény. 

 

“Változtasd a köveket kenyerekké!” – 
Máskor talán feleltem volna rá, 
Szóltam volna: “Nem csak kenyérrel éltek!” 
Most torkom, szívem egyként elszorul, 
Szédül a szó és megfullad a hang. 
Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, – 
Nem én, nem én, az Ő nevébe se… 
Testvéreim, ha volna rá hatalmam, 
Testvéreim, ha tőlem függene, 
Holnap puha sziklákon pihennétek, 
Kenyérhegyek nőnének számotokra, 
Hegyóriások csupa szín-kenyérből, 
Merő aranykalácsból Alpesek… 
De nincs hatalmam, – betegen bolyongok, 
S még most is virágokat keresek. 
S ha még találok egy-egy halaványat: 
Tépelődöm, hogy megmutassam-e? 
Asztalotokra merjem-e belopni – 
Kenyértelen, üres asztalotokra 
Kenyértelen kővilág kis virágát? – 
Vagy morzsoljam szét a kezem között, 
Mielőtt bárki rátekintene, 
És fojtsam meg, mint gyermekét anya, 
Mint bukott leány drága szégyenét? 

 “Változtasd a köveket kenyerekké!” 
Hegyeket változtatnék – nem lehet. 
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban 
Lehajtom megadással fejemet. 
Testvéreim, ne könyörüljetek. 
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban, 
A bosszúálló Isten hegyein 
Én nektek most is csak virágot téptem. 
Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér: 
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.

Reményik Sándor

Reklámok

Két pogány közt egy hazáért

TdL

(Ének: Béres Ferenc)

Te vagy a legény, Tyukodi pajtás!
Nem olyan, mint más, mint Kuczug Balázs.
Teremjen hát országunkban jó bor, áldomás,
nem egy fillér, de két tallér kell ide, pajtás.

Szegénylegénynek olcsó a vére,
Két-három fillér egy napra bére.
Azt sem tudja elkölteni, mégis végtére
Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére!

Bort kupámba, bort, embert a gátra,
Tyukodi pajtás, induljunk rája,
Verjük által a labancot a másvilágra,
Úgy ad Isten békességet édes hazánkra.

***

Te vagy a legény, Tyukodi pajtás! – Kodály-Volly 26. Gyűjt. Lajtha László 1936. (Dallammal) Kései népköltészeti változatokból ismert kuruc eredetű népdal. 

Prinz-Eugen-Zimmer, Türkenbett (tkp. a legyőzött Magyarország)

Töltse le az ingyenes tanulmányunkat, s küldje el az ismerőseinek is!Ha a 600 oldalt nagyon soknak találja, olvassa el a mindössze 1 oldalas rezümét!

Támogatná a tanulmány szerzőjét legalább 1 €-val (300 Ft-tal)?

Preview Image
Become a Patron

  Nagyon szépen köszönjük! Thank you very much!

 
„Save Our Souls – Hungaria” csoport
Nyilvános csoport · 19 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Két okot látunk arra, amiért az Orbán-rezsimet feltétlenül meg kell buktatni: 1) elsődleges számunkra mint hívő katolikusok számára a kereszténység …
 

Fiamnak


Megtiporva az erényt, az észt

FIAMNAK

Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!…
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el – úgy lehet, korán –
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret… de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
“Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:

Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. –
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!

  Arany János

************************************************************

Töltse le az ingyenes tanulmányunkat, s küldje el az ismerőseinek is!Ha a 600 oldalt nagyon soknak találja, olvassa el a mindössze 1 oldalas rezümét!

Támogatná a tanulmány szerzőjét legalább 1 €-val (300 Ft-tal)?

Preview Image
Become a Patron

Nagyon szépen köszönjük! Thank you very much!

Share this:

ANYÁM TYÚKJA

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. –

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’…
Anyám egyetlen jószága.

(Vác, 1848. február.)

  Petőfi Sándor

Két hét múlva kitört a forradalom. Az “Anyám tyúkja után”. Csak szólunk…

Versek a gyerekszobából. I. Kicsi vagyok én

Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
mint a tüdő a fazékból,
kidagadok én.

Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.

Kicsi vagyok én,
erős leszek én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.

Kicsi vagyok én,
bátor leszek én,
óriások palotáit
elfoglalom én.

Kicsi vagyok én,
nagy úr leszek én,
arany szobát adok minden
testvéremnek én.

Kicsi vagyok én,
vezér leszek én,
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!

Szabó Lőrinc

Ne ergo timueritis eos
Ne féljetek hát tőlük!

HA FÉRFI VAGY, LÉGY FÉRFI…

 

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele…
Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne szád hirdesse ezt,
Minden Demosthenesnél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtevé
Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
“Koldusbot és függetlenség!”
Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.

Petőfi Sándor

PRO PATRIA ET LIBERTATE

a protestáns                         a katolikus                              az ateista

pro Patria et Libertate

 

Szól a censor…

Szól a censor: Vetó; megtiltom ezt. 

E hasáb üres marad és fehér! – 

      S az üres lapon gyúlnak lángbetűk, 

      Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér.

Szól a censor: Vetó; hatalmam nagy; 

A semmiségbe vetlek vissza én! – 

      S a fehér lapról láthatlan sorokban 

      Feltámad az elítélt költemény.

Szól a censor: Álom, megfojtalak, 

Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked 

      S szól az Ige: én öröktől vagyok 

      S nem érintnek halálok, születések!

Szól a censor: Ez férfi munka volt, 

Ma nem olvasta senki e lapot! – 

      S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram. 

      Látatlanul mindenki olvasott!

Reményik Sándor


12_pont5-e1536010065443

cave

Pilvax_Pest_Preiszler
A Pilvax Kávéház a reformkorban (“LEGYEN…”)

Ave Victor

Ave Victor: a cirkusz ünnepel. 
Caesar, a százfejű, betelt a harccal, 
Az arénában márványfehér arccal 
Egy gladiator fekszik elesetten.

Az elesett hős szeme félig húnyva, 
Tudja: ez sorscsapás, Isten-verés. 
Csak testén fut át gyönge remegés, 
De nem a rémület rengése az.

Mellén térdel a győző s ráhajol, 
Dülledt szeme aláfuttatva vérrel, 
Az elesettet nézi kaján kéjjel: 
Irgalomért, ha vajjon szólna-e?

Ave Victor! De siess s jól vigyázz! 
Soká ne kéjelegj az elbukotton, 
Mert, mielőtt szívébe mártanád 
Szablyádat, rúg egyet még a porondon 
És széjjel zúzza gőgös koponyád!

Reményik Sándor

 

Screen_Shot_2018-04-03_at_19.47.09

Vö. https://www.facebook.com/ignac.pirisi.1/videos/231234107717873/

Nehéz homályba…

Nehéz homályba kúszik a jövő,
Mint szürkületkor erdőben az út…
Aki bemegy, nem tudja, merre jut
S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő.

Tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse,
Talán törpe lesz, talán óriás,
Talán lidérc, ki tőrt vet, vermet ás,
Talán angyal, hogy lelkünk égbe mentse.

Megyünk, eltévedt gyermekek: vakon,
Előttünk fel-felmordul a vadon,
A szélben száraz levél kavarog.

Legyen az erdő akármily setét,
Csak el ne engedjük egymás kezét,
Kitett, anyátlan árvák: magyarok.

Reményik Sándor

Isten

Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szivemet,
De apró szivem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szivükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az utjuk végén –
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.

József Attila