Bizony mondom nektek

 

Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.

Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem.

Szomjas voltam, s nem adtatok innom.

Idegen voltam, s nem fogadtatok be.

Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel.

Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni.

Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.

Mt 25,41-45

Kattintson a képekre!

Ripost

MNO_NBB_20160721_8428_focuspoint_1240x675

787979_1

gyermekszegenyseg

12141596_561290187358188_7604413989459566938_n

index2.jpg

 

01024-korhaz-cz

letöltés
Ferdinand Hodler

 

30443375_10156110825346093_4409712779541035144_n
velem nem tettétek

 

 

Töltse le az ingyenes tanulmányt, s küldje el az ismerőseinek is!

Reklámok

VADE RETRO

Orban_Gaspar_felhaz (1)

Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra. (2Tesz 2,1-12)

Orban_Gaspar_felhaz

Szent Gellért emlékezetére

MOTTÓ: “Ezek ugyanazt ugatják, ugyanazt mondják, mint a manicheusok, akik szemben állnak minden szent tanítással…” (Szent Gellért)

Szent Gellért a magyar Egyház szentje, az első marosi (csanádi; ma: szeged-csanádi) püspök. Ünnepe Szent László királyunk óta: szeptember 24. napja.

Bátor püspök volt, nagyon bátor. Nem volt benne megalkuvás, haszonlesés, mert egyedül az Igazságot, Jézus Krisztus igazságát szolgálta, s elszántan szembeszállt érte a regnáló királlyal is (Aba Sámuellel vagy Péterrel). Emlékezzünk rá legalább a mai napon, s figyeljünk a hatalmon lévőket feddő, mindenkoron emlékezetes szavaira! Bátor szavait részletesebben idéztük már (Bátor, bátor püspök! A magyar Egyház szentje), most csak a számunkra legfontosabbat idézzük föl:

“Mert az igazság nem hódol be sem a szemnek, sem a húsnak, sem a vérnek, sem a világ kívánságának, sem a földi vágyaknak, sem a sötétség fejedelmei akaratának. Mert az nem az igazság szolgálata, hanem a gonoszságé…”

Szent Gellért bencés szerzetes volt, s bár a Nursiai Szent Benedekre hivatkozó ún. Benedek-pajzs föliratát még nem ismerhette, az abban foglaltakat követte. Amihez már önmagában is nagy bátorság kell…

Szent Gellért a mi szentünk – Nursiai Szent Benedek Európa védőszentje. Íme a Benedek-pajzs, amely Európa védőpajzsa is. Fölirata e mondatok kezdőbetűi:

Crux Sancti Patris Benedicti (Szent Benedek atyánk keresztje) Vade Retro Satanas, Non Suade Mihi Vana, Sunt Mala Quae Libas, Ipse Venenum Bibas (Takarodj, Sátán, ne késztess hiábavalóságokra, rossz, amivel kínálsz, a mérget idd magadCrux Sacra Sit Mihi Lux, Non Draco Sit Mihi Dux (A szent kereszt legyen fényességem, ne a sárkány legyen vezérem)Fájl: St benedict medal-2006 04 24.png

Az egész medál így néz ki:Fájl: Benediktusmedaille.jpg

Crux Sacra Sit Mihi Lux, Non Draco Sit Mihi Dux

 

Universis orbis Christiani – A világ keresztényeihez

That is the question

Cluny_-_Mero_-_Croix-Talisman_motifs_magiques_basé_sur_Abracadabra_-_VIe-VII_siècle-_Ag_niellé

Magyar: https://www.docdroid.net/kcCei5n/sos-hungaria-rezume.pdf English: https://www.docdroid.net/bxKOhMM/sos-hungary-abstract.pdf             Tanulmány (Treatise): https://www.docdroid.net/vDX4R6l/save-our-souls-hungaria.pdf

Stop, Abracadabra!

Viktor_Orbán_2018

Új gnosztikus számmisztikaNew Gnostic Numerology

12 September 2018, Strasbourg – European Parliament

vegsoszavazat180912-20180912448 = 4+4+8=16 = 1+6=7

EU szavazás12 = 5 + 7                                            September = Septimus = VII = 7       Articulus VII / 7. cikkely / Article 7

12 September = 12. 09. = 12+9= 21

7 = Chariot (Triumph) / Diadalszekér

Arcane-Arcana-07-chariot

 finita la commedia

A B R A C A D A B R A
A B R A C A D A B R
A B R A C A D A B
A B R A C A D A
A B R A C A D
A B R A C A
 A B R A C
A B R A
A B R
A B
A
Ø

ABRAC = 5     /   ABRAC = Septimus = VII = 7    5 + 7 = 12

Ø = 0      /   0 0 = 21 (Cigányok Tarotja)

0 = Fov / Fool / Bolond

Arcane-Arcana-22-mat-fool

 finita la commedia

A fentiek a fidesz-gnózis hívőinek érdeklődési körét célozzák meg (akik nagy Hamvas Béla rajongók is) – a többieknek kéretik nem komolyan venni… (bár a többiek nem is vennék komolyan, ugye…) 

***

Kapcsolódó bejegyzések: S.O.S. Hungaria rezümé; S.O.S. Hungary. Abstract (ENGLISH); Tébolydai szemle;  Ez itt a kérdés; Összefoglaló a fidesz-gnózisról; GRATIA (Nederlands, English, Magyar); Universis orbis Christiani – A világ keresztényeihez

 

Kétasszonynapok zárónapja

Augusztus 15. napja a Nagyboldogasszony napja – szeptember 8. napja a Kisboldogasszony napja (vagy népiesen: Kisasszonynap).

Augusztus 15. napja Mária mennybevételének ünnepe – szeptember 8. napja Mária születésének ünnepe.

Augusztus 15. napja és szeptember 8. napja közötti időszak: kétasszonynapok (vagy népiesen: kétasszonyköze).

Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. (Jel 12,1)

Regina

EU zászló

an-die-freude

Tébolydai szemle

————-

————-

A gnosztikus megistenülés, a gnosztikus téboly teljes megértéséhez ajánljuk szíves figyelmükbe az ingyenes tanulmányunkat, annak különösen a “FIDES(Z) ET RATIO” című fejezetét, valamint a “HANNIBAL ANTE PORTAS” című fejezetből az “Amorális teokrácia” és a “Puszta ész határain belül” című alfejezeteket.

Ha egy ország miniszterelnöke gnosztikus tébolyba esett, az már önmagában is igen nagy baj. Azonban a helyzet ennél is rosszabb: nem egyedül Orbán Viktor a beteg. Orbán Viktor mára már szinte teljesen kiszelektálta a kormányelitből az ép elméjüket megőrző embereket. A kormány és a kormányfrakció majdnem minden tagja gnosztikus, s úgyszintén az a kormányközeli elit jelentős része (beleértve a kormánypárti művészeket és a kormánykegyelt vállalkozókat is). A gnózis veszélyes, igen kockázatos játék, s csak különlegesen erős lelkű ember képes megőrizni az ép lelkét és az ép elméjét, ha a gnózis útján halad. Aki bejut a gnosztikus elitbe, azaz eléri a gnózist, vagy a gnózis közelébe kerül, az szükségképpen súlyosan megbetegszik. A gnosztikus téboly másik neve: okkult elmebaj, amely öngerjesztő módszerekkel szerzett súlyos megbetegedés. Jellemzője a téveszme, a doxazma, a mentális képességek erőteljes csökkenése, a realitásérzék elveszítése. Eredménye: a tragédia.

Ha egy országot nyilvánvaló sült bolondok irányítanak, s ezt az ország tűri, akkor az az ország lejáratja magát az egész világ előtt. Egykoron, ha egy király megőrült, igyekeztek semlegesíteni, lehetőleg lemondatni. Olyan azonban még nem volt a világtörténelemben, hogy nemcsak a király a bolond, hanem a teljes arisztokrácia is. Nem menthetjük magunkat azzal, hogy nem vettük észre, hogy betegek. A kérdés ugyanis így lesz nekünk feltéve: hogy lehet, hogy egészséges emberek nem látták meg azt, ami nyilvánvaló? S ha meglátták, hogy lehet, hogy ráhagyták? Egy egész országot ráhagytak a betegekre?!

Lehet nekünk nem hinni. Természetesen. De ne áltassuk magunkat: ez nem múlik el, nem csöndesül, hanem fokozódik, s előbb-utóbb (nem is olyan sokára) egészen nyilvánvaló lesz. Az elmebetegségek természete szerint. Akkor aztán jól nézünk ki…

————————————————————————————–

Vérfagyasztó vicc Orbán Viktorról

Előadja: Hofi Géza humorista


—————————————————————————————————–

Barabást vagy Jézust?

Előadja: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke                                                       Forrás: (NAGY KATALIN) Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában. Miniszterelnöki Kabinetiroda. kormany.hu (2018. 04. 20.) [http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-a-kossuth-radio-180-perc-cimu-musoraban20180420]                                                 12 évvel ezelőtti forrás: SOMORJAI VIKTÓRIA: Egyenes beszéd. Demokrata, 2006. 04. 06. [http://2014.demokrata.hu/cikk/egyenes-beszed]

PROTESTÁNSOKNAK:  Doktor Luther Márton Kis Kátéja: Ne vedd hiába Istened nevét!                                                                                                                                                    KÉRDÉS: Ha Barabás az ellenzék, kicsoda is szerinte Jézus??? Hogy merészelte?! ÉS EZT HOGY MERÉSZELTÉK:

—————————————————————————————————–

Költségvetési evangélium

Előadja: Pócs János országgyűlési képviselő (FIDESZ)                                                             Színhely: Magyarország Parlamentje                                                                                      Forrás: 224. ülésnap (2017.05.17.), 84. felszólalás
[http://www.parlament.hu/naplo40/224/n224_0084.htm]

KATOLIKUSOKNAK: Ferenc pápa: Ne vedd hiába, hanem vállald magadra az Úr nevét!  KÉRDÉS: Azt még csak-csak értjük, hogy az állami pénzek kezelője Júdás, de kié is leszen a szegények pénze?  Kicsoda az a bizonyos Mária, s kicsodának kené a lábait?  Kit kell megkenni a szegények pénzén?   Kicsoda is volna szerintük Jézus Krisztus??? Hogy merészelték?!

———————————————————————————–

A rózsafüzér-vudu

Előadja: Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő (KDNP)                   Színhely: Magyarország Parlamentje                                                                                              Forrás:  245. ülésnap (2017.10.09.), 2. felszólalás [http://www.nfft.hu/web/gazdasagi-bizottsag/bizottsagi-arckepcsarnok?p_]

KÉRDÉS: Hogy mert ekkorát hazudni egy valóságos államtitkár, aki állítólag hívő katolikus? A harmadik fatimai titok nem azt tartalmazza, amit az államtitkár állít, abban sem a “család”, sem a “Sátán” szó még csak elő sem fordul, a Szentatya ezért a nem-létező szöveget nem is mondhatta, s mivel nem mondta, a nem-létező szavait az ún. “Soros-ügynökök” nyilván nem is idézhetik. Az érdi zarándoklat sem erről szólt, az ugyanis rózsafüzér zarándoklatként a fatimai Mária tiszteletéről szól (konkrétan a harmadik titokról is). Maga a rózsafüzér zarándoklat nem magyar, hanem eredetileg osztrák ötlet, s mindig október 7-én tartja a katolikus világ, azaz a Rózsafüzér Királynője (Olvasós Boldogasszony) ünnepnapján. Tehát a legtávolabbi kapcsolatban sincs holmi Soros György elleni ráimádkozással. Az már csak ráadás, hogy rózsafüzért nem lehet valaki ellen imádkozni (“ráimádkozni”); rózsafüzért csak valakiért lehet imádkozni. Soros György pedig nyilvánvalóan nem Sátán, hanem egy ember.

Akármennyire tiltotta és jelenleg is tiltja az Egyház, a rózsafüzért Európa-szerte használták mágikus célból: elsősorban ún. fehér mágiára, de gyakorta fekete mágiára is, azaz kifejezetten rontás céljából. A rontás célú rózsafüzért a magyar nép “ráimádkozás“-nak nevezte; nálunk a kilenc kedden való ráimádkozás volt a legelterjedtebb. Ez tehát nem katolikus rítus, hanem sötét babona. És ezt – az Egyház által mindenkoron tilalmazott – sötét babonát adta elő Magyarország Parlamentjében a “nagyon-katolikus” KDNP-s képviselő. Aki nem mellesleg akkor államtitkár volt, azaz Magyarország Kormányának tagja

A rózsafüzérrel, a rózsafüzér-imádsággal, Szűz Máriával kifejezetten szórakoznak. Semjén Zsolt mint miniszterelnök-helyettes csak úgy lazán előkapott a zsebéből egy rózsafüzért. A Parlamentben:

Barátnőm férje, aki a parlamentben dolgozik, segített, hogy Semjén Zsolt és Latorcai János szombaton 10 órakor fogadják Danko atyát. Szép találkozás volt, /…/ Ekkor Semjén Zsolt kivett zakója zsebéből egy rózsafüzért és azt mondta: »Tudom, hogy csak ez segíthet.«

Mi, katolikusok, a rózsafüzért nem hordozzuk a zakózsebünkben, nem visszük be a munkahelyünkre, főként nem a Parlamentbe, nem profanizáljuk, mert a rózsafüzér nem amulett!

A rózsafüzér-imádság számunkra, katolikusok számára szent; mi, katolikusok, nem terjesztünk általunk kitalált szövegű imaláncokat, főként nem mantrázunk egyértelműen gnosztikus, manicheus tartalmú álimádságokat, mert a rózsafüzér nem mágikus ráolvasás. Katolikus sohasem tenné, amit a metropolita.hu című, rendkívül megtévesztő, s ezért igen veszélyes (valószínűleg a KDNP által működtetett)  álkatolikus internetes lap tesz; sohasem mondana olyasmiket, mint az álkatolikus imalánc-szövegek: “Mária országának polgári tudatában…“; “Hajrá Regnum Marianum!“.

A gnosztikus vallási téboly illusztrálására az alábbiakban teljes egészében idézünk egy gyöngyszemet a metropolita.hu oldalról. Felhívjuk rá a figyelmet, hogy nem katolikus rózsafüzér imádságról van szó, hanem álkatolikus zagyvaságról, amelybe valódi imaszöveget is belekevertek, hogy a hitelesség látszatát keltsék. A rózsafüzér Mária-imádság, amelyet blaszfémiaszintűen összekutyultak, s épp a lényegét felejtették ki. Viszont belekeverték a rózsafüzérhez nem illő Szent Mihály imát, amely valódi imádság ugyan, viszont a manicheus Mihály-misztérium teljesen kiforgatta. Hozzácsapták még a “Szeretetláng” elnevezésű nyíltan gnosztikus kutyulmányukat, amelyet ők találtak ki, de hazugul a ferencesek imaláncaként terjesztették (a ferencesek tiltakozása nem hatott rájuk). Ehhez járul még a “Mária országának polgári tudata” meg a “hajrá, Regnum Marianum”, amelynek műértő elemzéséhez nem kell katolikusnak lenni. Csak azt ne kérdezzék, hogy mit jelent, mert mi sem tudjuk. De biztosan nem azt, hogy ép elmével.  Úgyhogy ennek a borzalmas kutyulásnak az eredménye elrettentő, s csak arra jó, hogy lejárassa a katolicizmust. Ezért kérjük nagyon megjegyezni: a katolikusoknak ehhez semmi közük! Íme a művük:

A Kilenced szándéka
A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

A kilenced alatt gyónjunk meg, és mindennap imádkozzuk el:

Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!

Esdekelve kérünk, Szent Mihály főangyal, hogy teremts békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítsd meg és tereld vissza országaikba!

Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, Megváltónk Anyja! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen. (XIII. Leó pápa)

Miatyánk…, Üdvözlégy…, Dicsőség…

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.

*

S végül még egy jellemző példa a katolikusokat lejárató hazugságaikból: ezt már a tévéjük, az M1 követte el a Magyar Hírek nevű Youtube csatornán. Fussák át a mi leírásunkat is!

***

 

Beszéljük meg, hogy mit tegyünk, ha sült bolondok kezében van az ország!                  Fogadja el a meghívást!

Pilvax_Pest_Preiszler

Töltse le az ingyenes tanulmányt, s küldje el az ismerőseinek is! Köszönjük figyelmét.

Tanulmány:Save Our Souls. Hungaria anno Domini…

 

***

Preview Image
Become a Patron
Preview Image

Nagyon szépen köszönjük! Thank you very much!

Még egyszer Szent István király emlékezetéről

Részlet Magyarország Alaptörvényéből:

J) cikk
(1) Magyarország nemzeti ünnepei:

a) március 15. napja, az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc emlékére;

b) augusztus 20. napja, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére;

c) október 23. napja, az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékére.

(2) A hivatalos állami ünnep augusztus 20. napja.

Most itt nem azt vizsgáljuk, hogy az Alaptörvény érvényes-e egyáltalán, hanem azt, hogy eszerint – azaz a kormányzó hatalom szerint is – a hivatalos állami ünnep augusztus 20. napja. Ezt nyilván nem a regnáló hatalom találta ki, hiszen már az első szabadon választott országgyűlés is törvénybe iktatta. Úgyhogy nem lehet újdonság a kormányoldal számára sem, nem mondhatják komolyan, hogy a miniszterelnökük még nem szokott hozzá.

Szent István király ereklyéit augusztus 20-án emelte föl Szent László királyunk (1083.), majd e nap munkaszünetes ünnepnappá lett (1092.). Ha semmi sem, legalább Szent László eszébe juthatott volna a miniszterelnöknek, s legalább 2017-ben, hiszen a saját országgyűlésük mondta ki (3/2017. (VI. 19.) OGY határozat a 2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról):

1. Az Országgyűlés Szent László király – aki a Szent István alapította keresztény, szuverén Magyar Államot megszilárdította – trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es esztendőt Szent László-emlékévvé nyilvánítja.

Most azt sem kell néznünk, hogy Szent István katolikus szent, mivel nem az ünnep katolikus jellege a lényeg, hanem a nemzeti és állami jellege. Közömbös tehát, hogy a miniszterelnök állítólag kálvinista. 1848-ban az első felelős magyar kormány, a Batthyány-kormány tagjai Szent Jobb körmenetet tartottak, amelyen jelen volt a kálvinista Kossuth Lajos; a Horthy-korszakban minden Szent Jobb körmeneten jelen volt a szintén kálvinista Horthy Miklós

Mi mégsem azt kérjük számon a miniszterelnökön, hogy nem volt jelen a Szent Jobb körmeneten, hanem azt, hogy nem volt jelen az ünnepen. Ha derogál neki a Szent Jobb és a körmenet, a tűzijáték csak nem?

Közömbös lenne az is, ha a miniszterelnök ateista volna. Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök nemigen gyanúsítható markáns katolikus hittel, viszont amikor miniszterelnök volt, részt vett legalább a hivatalos állami ceremóniákon, sőt egyéb rendezvényeken is, köztük a határokon túli magyarok kulturális rendezvényén is. Pedig az akkori ellenzék – vagyis a mai kormányoldal – éppen azzal vádolta, hogy külföldön tartózkodott az ünnep napján. Ez nem volt igaz. De az igaz, hogy Orbán Viktor mostani miniszterelnök külföldön tartózkodott az ünnep napján. És nem először.

Arra a bizonyosság szintű meggyőződésre jutottunk, hogy Orbán Viktor nem keresztény, de nem is ateista (mint esetleg Gyurcsány Ferenc), hanem eretnek hermetikus gnosztikus. Azonban e körben a miniszterelnök világnézete (téveszméje) mit se számít. Csak az számít, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök – s az számít, hogy augusztus 20. nemzeti ünnep. Az számít, hogy e nap még a nemzeti ünnepeink közül is kiemelkedik, hogy ez az egyetlen állami ünnep. Hogy e nap a Magyar Állam ünnepe. A létünk, a nemzeti létünk, a megmaradásunk ünnepe: a nemzettudat élő szimbóluma. Nem véletlen, hogy az önkényuralom mindig is tiltotta vagy akadályozta: így betiltották az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukása után; előbb betiltotta, majd hazug módon átformálta Rákosi Mátyás és a Kádár-rendszer is. Augusztus 20. napja nem akármilyen állami ünnep, s valójában nem is “csak” állami ünnep: a független államiságot jelképezi, az ezeréves magyar hazát, a magyarság összetartozását, s e jelképiségében Trianon óta különösen nagy jelentőséggel bír.

Lényegileg még ennél is többről van szó: Magyarország legnagyobb ünnepe Nagyboldogasszony napja volt (augusztus 15.). Szent István királyunk óta egészen Rákosi Mátyásig, aki betiltotta. A másik legnagyobb ünnepünk Szent István király napja  (augusztus 20.). Szent László királyunk óta. Valójában e két nap nem két, egymástól független ünnepnap, hanem egy ünnepkör kezdő- és zárónapja: valami olyasmi (volt) ez nekünk, mint pl. a karácsonyi ünnepkör, s jellege szerint is hasonló: “szentidő“. Nagyboldogasszony és a Szentkorona együttesének, Regnum Marianumnak szent ideje, amely mindenkoron a magyar függetlenséget, a magyar szabadságot jelentette (ti. Mária Országa fölött senki sem úr!). II. Rákóczi Ferenc is ezt szegezte szembe az elnyomó, idegen Habsburg-hatalommal, s verette pénzeire a “Regina Patrona Hungariae” feliratot. E jelben harcoltak, s ha kellett, haltak a hazáért protestánsok és katolikusok, mert e jel nem szűken katolikus jel. Mindenkoron jóval többről volt szó, mint egy vallási jelképről, pusztán katolikus ünnepről. Ezt feltétlenül tudja Orbán Viktor is, hiszen a legjobb barátja, Bayer Zsolt történelem szakot végzett; Bayer Zsolt sírig tartó legeslegjobb barátja pedig maga a miniszterelnök-helyettes: a nagyon-katolikus Semjén Zsolt. Éppen Semjén Zsolt javasolta II. Rákóczi Ferenc születésnapjának emléknappá nyilvánítását, ami meg is történt (4/2015. (III. 20.) OGY határozat II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról). Következően feltétlenül hallania kellett arról még Orbán Viktornak is, hogy mit jelent a Regina Patrona Hungariae – mit jelent ez az ünnepkör.

Orbán Viktor nemcsak az állami ünnepet veszi semmibe, hanem a magyar függetlenség és szabadság ezeréves jelképét is. És ezt szükségképpen tudja is. Ha pedig tudja, és mégis semmibe veszi, akkor nem tudatlanságból, hanem szándékkal alázza meg a kereszténységet és a magyar nemzetet.

Orbán Viktor, amikor semmibe veszi augusztus 20-át, nem a katolicizmusnak ad egy újabb pofont. Az ugyanis egészen világos, hogy a kormányoldal a katolicizmust a főellenségének tartja, s mindent elkövet, hogy a katolikusokat a végletekig megalázza. Bayer Zsolt pl. 2015 adventjén küldött és megvett embernek nevezte a Szentatyát, s veszekedett gyűlöletében még istentagadásra is felszólított. 2016 augusztusában ismét ocsmány módon gyalázta a Szentatyát,  s ezt követően nyomban magas kitüntetést kapott. Éppen augusztus 20. alkalmából. Ugyanekkor a nagyon-katolikus Semjén Zsolt kijelentette, hogy “Szent István országa nem lehet kalifátus!” E bölcs meglátását összekapcsolta a Szentatya bírálatával: sugalmazva, hogy a Szentatya valami ilyesmit akar. Bayer Zsolt pápagyalázásával kapcsolatban még azt is előadta a Parlamentben, hogy ő biza sohasem fogja megtagadni. Nem a Szentatyát, mint ahogy egy valódi katolikus tenné, hanem a pápagyalázó Bayer Zsoltot. Ez végeredményben érthető is, hiszen Bayer Zsoltot maga Semjén Zsolt javasolta kitüntetésre. A miniszterelnök meg tüntetően nem vesz rész az augusztus 20-i ünnepségeken. Ez azonban már nem illik bele a katolikusgyűlöletükbe, mert ezzel  már nemcsak a katolikusokat sértik, hanem a magyarokat: vallástól, világnézettől függetlenül.

Orbán Viktor és Semjén Zsolt szeretik mondogatni, hogy az ő kormányuk Európa legkereszténydemokratább [sic!] kormánya, különös figyelemmel a nagyon-katolikus Semjén Zsoltra. Ezt azért nem gondolhatják komolyan.

Európa számos országában ünnep augusztus 15. – minálunk nem. Magyarország kétségtelenül legnagyobb vallási közössége a katolikus közösség. Ez a nap nekünk mégsem csak katolikus nap, és sosem volt kizárólag katolikus ünnep. Ahogy egész Magyarország himnusza volt a “Boldogasszony Anyánk”, ugyanúgy egész Magyarország ünnepe volt augusztus 15. Augusztus 15. túlmutat az Európában értelmezett jelentésen – talán éppen ez a baj vele. A végén még a magyaroknak eszébe juthat II. Rákóczi Ferenc…

Európa minden országában jelen van az állami ünnepen az első ember – minálunk nem. Az állami ünnep kétségtelenül egész Magyarország ünnepe, nem pedig csupán katolikus ünnep. Bár kétségtelen az is, hogy keresztény gyökerű  – de ezért meg is kell csúfolni?

Ugyanakkor folyton-folyvást állíttatik minálunk, hogy Magyarországnak (végre!) magyarszívű miniszterelnöke van, akinek magyarszíve a magyar nemzetéért dobog. Minálunk a „nemzet” alapszó lett, oly annyira, hogy még a dohánybolt is nemzeti (minálunk). Hogyne lenne akkor nemzeti éppen minálunk maga a miniszterelnök? Ugyan-bizony hol volt ez a magyarszívű nagyon-nemzeti miniszterelnök Magyarország legnagyobb ünnepén, az egyetlen állami ünnepen? Hol dobogott miértünk az a nagyon-magyar, nagyon-Trianon-fájó szíve? És ugyan-bizony hol volt tavaly ugyanekkor? Bizony-bizony: nem minálunk. Hanem a horvát tengerparton: tavaly* is, az idén** is. Bizony-bizony: nyaralgatott. Ahogy a családja is. Legalábbis a leánya biztosan. Ezt meg onnan tudjuk, hogy látta őt a fél világ.***

A fél világ különös képeken látta a leánykát. Tanulságos képeken, sokatmondó képeken. Mindhiába hazudják a Viktor-imádók saját maguknak (mert csak maguknak tudnak sikerrel hazudni), hogy ellenzéki-baloldali-liberális (stb.) ármány, álságos hamisítás az összes gonosz kép, merthogy nem az van a képeken, ami a képeken van, mármint hogy a leányka szennyes pelenkát hajít az út szélére. Lazán, úriasan. A horvát autópályán – más nép hazájában. Ám legyen, bánja kánya! A békesség kedvéért tegyük föl mi is, hogy a leányka semmit sem dobálgat sehová. De a leányka mégiscsak a képeken van! Akár dobál – akár nem. A magyarszívű miniszterelnök bizonnyal magyarszívű leánykája meg a szintén bizonnyal magyarszívű veje: ott vannak a képeken. 2018. augusztus 20-án. Vigasztalgathatják magukat a Viktor-imádók napestig, mert itten-mostan nem az a lényeg, hogy eldobta-e a leányka azt a fránya pelenkát. (Habár olyan, mintha…****) A lényeg ugyanis az, hogy a magyarszívű leányka Horvátországban nyaralt. Vagyis nem volt itthon a magyar állami ünnepen. Persze erre meg mondhatják a Viktor-imádók, hogy a képeken nem is a leányka van, hogy az a vő nem is az a vő, hogy az az autó nem is az az autó. Vagy esetleg azt, hogy bár ugyan a leányka van a képeken, de nem augusztus 20-án, hanem pl. augusztus 19-én. Sietvén haza az állami ünnepre. De azt már nem mondhatják, hogy haza is ért! Merthogy az ünnepen nem vett részt, az bizonyos. Ez tény –  nem valami ballibsi és/vagy pápista koholmány.

Mondogassanak bármit is a Viktor-imádók, bizony az első ember családtagja nem egyszerű magánember, a pozíció kötelez, a miniszterelnök leánykája nem viselkedhet úgy, mint egy neveletlen hajléktalan – de úgy sem, mint egy hazátlan bitang. Ha nem tetszik neki a kötelesség (másik neve: méltó viselkedés), akkor az előnyökre sem tarthat igényt. Mert ez utóbbi bőven jutott neki…

Végül is valahol érthető, hogy a leányka nem vett részt az ünnepen. A szívünk mélyén nem is őt hibáztatjuk, hiszen honnan is tudhatná szegényke, hogy mi az illő? Nem volt kitől tanulnia a méltó viselkedést. Azt hiheti, ez a normális, hiszen az édesapja sem vett részt az ünnepen. Az édesapa – nem mellesleg Magyarország miniszterelnöke – még augusztus 22-én is egy horvát étterem előtt fotózkodott. Ez is tény. (A démonmédiának és vezérének, Bayer Zsolt zsurnálminiszternek mondjuk: ezt bizony nem az abortuszpárti genderben hívő marha, a migránssimogató argentin libsi – tudják: az a bizonyos gazember demens vénember – találta ki álságos papi furfangból. Tehát most az egyszer nem a tuggyukkik voltak, nem azok az elvetemült pápisták hazudozzák bele a világba, akik egyébként is azt akarják, hogy Szent István országa kalifátus legyen. Afféle genderhívő pápista arab kalifátus.)

Netán azzal kábítják magukat a Viktor-imádók, hogy hiszen nem is az ő Viktoruk az államfő, hanem Áder János, aki még nagyon-nemzeti beszédet is mondott az ünnepen. Azért azt mindenki tudja, hogy nem Áder János a “fő” (főnök). Ahogy azt is, hogy nem Áder János a tényleges “első ember”, angolul szó szerint a “Prime Minister”. Azt meg tudni illene még a Viktor-imádóknak is, hogy az állami ünnepen nemcsak a köztársasági elnök vesz részt boldogabb országokban, hanem az egész kormány, az összes képviselő, Amerikában minden szenátor. Azért állami ünnep a neve, nem pedig – mondjuk – genderhívő migránssimogató (hogy egy könnyebben értelmezhető közismert fogalmat mondjunk).

Szinte halljuk azt is, ahogy mondogatják a Viktor-imádók: »pihent szegény Viktorunk, hisz annyit dolgozik!« Ja. Pihent. Az állami ünnepen. Pont akkor. És mindig pont akkor – és akkor mindig. 

Ja, hogy a Viktor-imádóknak ez sem baj? Persze, hogy nem. Tudjuk, hogy mi az ábra, leírtuk a tanulmányunkban is (pl. “Gnosztikus vallási téboly” – 135. old.): A Viktor-imádók talán még akkor is imádni fogják az ő Viktorukat, ha Orbán Viktor beléjük lövet. Értjük mi, hogy miről van szó: Mario is imádta Cipollát. Míg fel nem ébredt… (Nem Cipolla, hanem Mario.)

Tisztán értjük azt is, hogy mit jelent Orbán Viktornak az a sokat emlegetett „magyarszív”. Meg a nemzet. Írtunk erről is hosszú oldalakat a tanulmányunkban (“Hazaáruló történelemhamisítás” – 364. old.; vö. “Katolikusgyűlölő történelemhamisítás” – 348. old.).

De nekünk mit jelent a nemzet? Jelent legalább nekünk – nem Viktor-imádó magyaroknak – valamit a nemzet? A haza? A független magyar állam? Vagy akár Trianon?

Most képzeljük csak el egy pillanatra, hogy Trump elnök július 4-én nyaralgat egy külföldi ország tengerpartján; a leánykája szintúgy nyaralgat (pelussal vagy anélkül)! Haza merne menni ezek után Amerika elnöke? S ha igen, vajon másnap is elnök volna még?

Vagy képzeljük el, hogy Macron elnök július 14-én nincs jelen a díszszemlén, mert inkább nyaralgat valahol – valahol külhonban! A francia gloire meg maradjon magának! Nagy esélye volna annak, hogy kitörjön a francia forradalom.

Akár végigvihetjük a sort egész Európán, az egész világon. Nem létezik olyan ország, amelynek első embere holmi tengerparton nyaralgatna a nemzeti – horribile dictu! –, az állami ünnep napján. Ráadásul nem is csak úgy véletlenül, tévedésből, egyszer-egyszer, ritkásan, hanem rendszerszerűen. Sőt mi több: nem is titokban, diszkréten, hanem demonstrative ország-világ elé tárva (mert ki hinné, hogy a nyaralásán készült fotók az engedélye nélkül jelentek meg?). Hadd lássa a nemzete, mennyit ér a miniszterelnöknek a hivatalos állami ünnep! Hadd lássa a világ, hogy még ezt is nyugodtan megteheti az ő kis nemzetével! Még olyat is megtehet vele, amit Trump sem merne megtenni a sajátjával (noha ő tényleg valaki – a miénk meg csak képzeli magáról).

Nem létezik még egy ilyen ország, mégpedig azért nem, mert ilyen nincs, mert ez skandalum!

Mi meg tűrjük még ezt is.

Tűrjük az állami ünnepünk nyílt degradálását, a magyarság semmibevételét, a nyilvánvaló nemzetgyalázást, a nyilvános – többrendbeli? / folytatólagos? – megalázásunkat.

Ezek: ocsmány módon gyalázzák a Szentatyát  – úgy, ahogy soha egyetlen ún. “kereszténygyűlölő liberális” nem tette.

Ezek: megtapossák a magyarság legszentebb ünnepét, az állami ünnepet – úgy, ahogy soha egyetlen ún. “magyargyűlölő liberális” nem tette.

Hát tényleg nincs már tartása ennek a szerencsétlen magyar népnek?!


Kiegészítő információk a Viktor-imádók számára (hátha megértik):

Így ünnepelte Amerika július 4-ét 

“New Yorkban és Washingtonban is a szokásos biztonsági intézkedések mellett zajlottak az események. Donald Trump amerikai elnök és felesége fogadást tartott, majd a Fehér Ház balkonjáról nézték végig az ünnepi tűzijátékot.”

Trump TV Networkhqdefault (1)

Katonai parádéval ünnepelték Párizsban a francia nemzeti ünnepet

“Párizs legelőkelőbb sugárútján, a Champs-Élysées-n díszszemlét tartottak, melyen mintegy 4300 katona vonult fel Emmanuel Macron elnök, a kormány tagjai és több ezer néző szeme előtt.”

MY TF1emission-speciale-defile-14-juillet-2018-defile-14-juillet-2018-emmanuel-macron-descend-l-avenue-champs-elysees-9ed61d-0@1x

Bundesarchiv, Bild 102-12190 / CC-BY-SA 3.0Budapest, Prozession zum Nationalfeiertag***

Hol volt Orbán Viktor Mihály a magyar állami ünnep napján?

2017: “Az állami ünnepségen nem volt jelen Orbán Viktor miniszterelnök, aki hivatalosan augusztus 20-ig van szabadságon.”

2018:Nyaralni mentem. Ne keressetek // Gone on vacation. Do not disturb.” (Orbán Viktor)

Magyarország miniszterelnöke és családja külföldön nyaral Magyarország állami ünnepén.Kutya teremtette, hogy merészelte?!

Eb ura fakó… Csupán ezért a tettéért lehullna fejéről hamis koronája – ha király volna. De nem király – és Ugocsa non coronat!


 

Jegyzetek

* Népmesei hősként nyaralt Orbán Viktor a horvát tengerparton. mno.hu (2017. augusztus 22.) [https://mno.hu/belfold/nepmesei-hoskent-nyaralt-orban-viktor-a-horvat-tengerparton-2413598]
** Orban zadivio vlasnika konobe na Visu: ”Došao je skromno, bez osiguranja i pompe” dnevnik.hr (2018. augusztus 22.) [https://dnevnik.hr/vijesti/hrvatska/viktor-orban-vecerao-u-konobi-na-visu-i-odusevio-skromnoscu—527829.html]
*** Hatalmas nemzetközi botrány lett az Orbán Ráhel által eldobott kakás pelenkából, megszólalt a volt horvát miniszterelnök is. 168 óra (2018. augusztus 21.) [http://168ora.hu/kulfold/hatalmas-nemzetkozi-botrany-lett-az-orban-rahel-altal-eldobott-kakas-pelenkabol-megszolalt-a-volt-horvat-miniszterelnok-is-154803; vö.: http://nyugatifeny.hu/2018/08/21/exkluziv-orban-rahel-az-ut-szelere-dobta-a-szaros-pelenkat-horvatorszagban-fotok]
****https://www.24sata.hr/news/sramota-orbanova-kci-bacila-je-pelenu-uz-cestu-u-hrvatskoj-587002; https://www.telegram.hr/politika-kriminal/skandalcic-kceri-madarskog-premijera-na-odmoru-u-hrvatskoj-snimljena-je-kako-baca-prljave-pelene-uz-cestu/; https://www.index.hr/vijesti/clanak/foto-orbanova-kci-u-hrvatskoj-prljavu-pelenu-baca-na-travu-pored-odmorista/2018848.aspx; https://net.hr/danas/hrvatska/kci-madarskog-premijera-napravila-nesto-nezamislivo-na-autocesti-u-hrvatskoj-zar-te-tata-nije-ucio-pristojnosti/

Micsoda és kicsoda?

—————————————————————————————————————————————Szentatya a mai gnosztikusokról: 

“They may well be false prophets, who use religion for their own purposes, to promote their own psychological or intellectual theories.”
“è possibile che sia un falso profeta, che usa la religione a proprio vantaggio, al servizio delle proprie elucubrazioni psicologiche e mentali.”
“Lehet, hogy egy hamis próféta, aki a vallást a saját céljaira használja, és a saját pszichológiai vagy mentális agyszüleményének szolgálatába állítja.” 

Gaudete et exsultate. Contemporary Gnostic. 41.  Vatican, 19 March 2018 / 9 April 2018

————————————————————————————————————————————-

Micsoda és kicsoda?*

Annak, aki azt gondolja, hogy Orbán Viktor nem keresztény, választ kell adnia arra a kérdésre is, hogy akkor micsoda. Mindösszesen négy válasz lehetséges:

1) ateista;

2) más vallású;

3) eretnek;

4) gnosztikus eretnek.

Ha a válasz az, hogy gnosztikus eretnek, akkor választ kell adni arra a kérdésre is, hogy Orbán Viktor a gnosztikus kaszt melyik szintjén foglal helyet. Mindösszesen három alapszint van:

1) legfelső (pneumatikus);

2) középső (pszüchikus);

3) legalsó (hülikus).

Ha a válasz az, hogy a legfelső szinten, akkor a válaszadó ezzel azt mondta, hogy Orbán Viktor saját maga számára és a hívői számára isten (gnosztikus megistenülés).

Mivel egy ember nyilvánvalóan nem isten, ezzel azt is mondta, hogy Orbán Viktor és a gnosztikus hívői gnosztikus vallási tébolyban, ún. okkult elmebajban szenvednek.

Nos, mi a válasz?Kicsoda_Orb_in_Viktor-page1-2

Nehéz a válasz?

Nézzen meg egy videót, hátha segít a döntésben! Most ne arra figyeljen, amit mi állítunk benne, hanem arra, amit Orbán Viktor mond:

Ugye, meg kell győzni a választópolgárokat, hogy menjenek el szavazni, s a fényt, a világosságot, az életet válasszák. Ugye, az országgyűlési választáson Jézusra szavazzanak, ne Barabásra. Ugye, az országgyűlési választásban van egy misztikum. Ugye, az országgyűlési választás biblikus is. Ugye, a választópolgárok kiabálnak Barabást, Jézust. Ugye, hogy ugye! Naugye.

Kapcsolódó írásaink:

https://www.docdroid.net/AD5Qmf7/az-egyetlen-relevans-kerdes.pdf

https://www.docdroid.net/8yfv7C3/ez-itt-a-kerdes.pdf

*A bejegyzést Pdf-formátumban is letöltheti: https://www.docdroid.net/crMSwra/micsoda-es-kicsoda.pdf

————————————————————————————————————————————

Magyar Katolikus NGO-k

http://www.soshungaria.mozello.eu  https://fideszgnosis.wordpress.com