VADE RETRO

Orban_Gaspar_felhaz (1)

Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra. (2Tesz 2,1-12)

Orban_Gaspar_felhaz

VADE RETRO” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nem keresztény, hanem kommunisták közt toborzott, vad liberálisból…haszonszerzés érdekében hirtelen a keresztények gúnyolásval felhagyva, populista, “nemzeti”, “keresztények” lettek…mivel követőiknek éppen ez volt az átaalakulásuk, mint bábból a lpke, semmi kifogásuk nem lehetett ellenük.

    Kedvelés

    1. Kedves Káldi József, önnek tökéletesen igaza van abban, hogy ezek nem keresztények. Ajánljuk szíves figyelmébe a tanulmányunkat, annak elsősorban az “Orbán Viktor, a manicheus típusú hermetikus gnosztikus” című fejezetét. Itt szó van a nagy átalakulásukról is: a kommunistából kereszténygyűlölő és magyargyűlölő vadliberálissá, majd nemzetivé, sőt kereszténnyé változásukról. Ahogy nem voltak liberálisok, úgy nem is keresztények, nem is nemzetiek – ahogy lejáratták a liberalizmust, úgy próbálják most lejáratni a kereszténységet és a hazafiságot. Ha engedjük…

      Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .